KMB logo

Üdvözöljük az MTA Kolloidkémai Munkabizottságának honlapján!






Prof. Dr. Nagyné László Krisztina (elnök)


Dr. Deák András (titkár)


A Munkabizottság

Bemutatkozás:

A vírus leple alatt 55 évesek lettünk, a Magyar Tudományos Akadémián az elsők között jött létre 1966-ban a Kolloidkémiai Munkabizottság, melynek tevékenysége azóta folyamatos. Mint oly sok minden, a „kolloidika” is a XIX-XX. század fordulójának tudományos pezsgésében született. Az alapok lerakásánál ott bábáskodott a magyar gyökerekkel bíró Zsigmondy Richárd is, aki „a kolloid oldatok heterogén természetének bizonyításáért és az ultramikroszkóp feltalálásáért” 1925-ben kémiai Nobel-díjat kapott. A hazai kolloidkémiai és határfelületi kutatások alapjait Buzágh Aladár és Schay Géza rakta le. A tudományterület mára szétfeszítette a fizikai kémia, sőt a kémia kereteit. Csak néhány példa: az analitikai kémia, a biológiai tudományok, a környezetvédelem és az anyagtudomány művelői napi szinten alkalmazzák a nanométeres inhomogenitást tartalmazó heterogén rendszerek eddig feltárt törvényszerűségeit és tesznek fel újabb kérdéseket a kapcsolódó jelenségek további megismerésére. Tudományterületeken átívelő, interdiszciplináris jellege miatt mindennapos lett az életünkben. Megkerülhetetlen nemcsak olyan hagyományos területeken, mint a papírgyártás, festékipar vagy a kozmetikai ipar, de a modern gyógyítás, a korunk iparát forradalmasító nanotechnológia sem nélkülözheti a kolloid- és határfelületi szemléletet. Munkabizottságunk feladatának tartja ennek a szemléletnek „nem középiskolás fokú” művelését, hidat és kapcsolatot teremtve az oktatás, kutatás és az eredmények hasznosítása között.

Nagyné László Krisztina (elnök)